Pedagógus = neveléssel és tanítással foglalkozó személy.
Görög eredetű szó (paidagogosz) – jelentése: gyermekvezető. /köszi wikipedia/
Azt gondolom exsportolóként, és ma amikor már nagyon sok utánpótlás sportolóval is dolgozom, hogy az edző feladata nagyon komplex. Valamint azt is gondolom, hogy aki az edzői pályafutást választja, abban meg kell lennie a pedagógusi érzéknek. Enélkül nem lehet igazán kapcsolódni egy gyermekhez.
Szóval edzőként ott van benne (nagy százalékban) hogy volt up. sportoló, esetleg felnőtt élsportoló, volt dolga jó és kevésbé jó edzőkkel, így rengeteg tapasztalatot tud tovább adni, tovább vinni.
Mégis elszomorít az, amikor azt hallom, hogy nincs dícséret egy sportoló irányába, nincs vele „törődve”, vagyis nincs meg az edzőben az az érzék, ami szükséges ahhoz, hogy „jól, pedagógus módjára tudjon bánni” egy utánpótlás sportolóval.
Természetesen tisztelet a kivételnek, mert én is több ilyen edzővel dolgoztam élsportoló koromban, és így utólag látva, velük sokkal könnyebb volt a munka és jobb teljesítményre voltam képes.
Amikor a sportoló görcsösen megy edzésre, „negatív motivációval” kell megküzdenie, amikor fél hibázni, amikor nincs meg a kémia sportoló és edzője között, az nem oké.
Nem oké, mert van egy alap elvárás a sportolók felé, teljesíteni kell, együttműködni, harcolni, kitartani stb.
Nehéz lehet mindezeket úgy, hogy egy olyan edzővel dolgozunk, akiben nem érezzük a bizalmat a támogatást, aki, mint gép tekint a sportolóra.
Egyébként ez is egy hibás alaptézis valahol, hogy: „egy sportolónak bírnia kell ezt, aki pedig nem, abból nem lesz semmi.”
Mindenre láttunk már példát, de amíg megvan a sportolóban a belső motiváció és szorgalom, de esetleg nehezebben érintik őt bizonyos helyzetek, addig adni kell lehetőséget és esélyt. Esélyt annak, hogy élsportolóvá válhasson.
Nem mindenkiből lesz profi. Ez tény.
De ahhoz, hogy kiforrjon, főleg fiatal korban elengedhetetlen az olyan edző, aki pedagógiailag is ott van a toppon. És nem kell ehhez tanári végzettség.
Természetesen nem csak fiatal korban fontos ez az edzői hozzáállás, hanem a felnőtt sportban is.
8-12 éves korom közt nagyon sokszor hallottam : “nem vagy te cukorból”, teljesen ki voltam akadva erre a mondatra, nem értettem. Később pedig kifejezetten örültem ,hogy nem vagyok cukorból 🙂 Hiszen kibírok én sok mindent, ezt egy idő után beláttam.
Ezzel csak azt akarom mondani, hogy minden edzőnek van egy stílusa, tehát nem várhatjuk el, hogy mindenki ugyanúgy “ápolja a lelkünket”.
De az elvárható, hogy neveljen, tanítson meg a sport fortélyaira, bíztasson ha kell, és adjon építő kritikát. Segítsen, ha kudarc ér, és ne hagyja, hogy elszálljak, ha esetleg jön a „siker”.
Egyszer az utánpótlás válogatottban az akkori edzőnk a tábor első napján ezt mondta:
“Ebben a pár napban én leszek az anyátok, apátok, barátotok. Nem kell semmi külső dolgot beengedni ide.”
Ez alapvetően jól hangzik addig, amíg a sportoló fel tud nézni az edzőre, és mer hozzá fordulni bármilyen kéréssel és kérdéssel is.
Vagyis meri önmagát adni.
A sportoló tud önmagán dolgozni. Dolgozni esetleg azon, ha épp egy „nehezebb” edzővel van dolga, az egyre erősebb mentális erő nagy segítség lehet ebben.
Ugyanakkor az edzőnek is kell dolgoznia magán, hogy még több sportolót nevelhessen ki.
De ha visszatérünk a fenti mondatunkhoz, belátjuk, hogy az edző, akire rábízzuk a gyereket, akivel nagyon sok időt töltenek el heti szinten is együtt, az legyen pedagógiai szempontból is jó, megfelelő.
Mert, ahol nincs pedagógiai érzék, ott nagyon sokat is veszíthetnek a gyerekek egy-egy nehezebb időszak alatt.
„Nem lehet több elvesztegetett magyar fiatal”
Lazar Project – Sport coaching