Mi az oka annak, hogy a nyugati országok (egyesületek-sportágtól függetlenül) sok esetben előrébb járnak?
Véleményem szerint itthon sok helyen hiányzik az igazi vízió. Az a vezérfonal, ami mentén haladni lehetne, időt rászánva, nem az azonnali eredményekre fokuszálva.
Nyílván egy ilyen világban élünk, sok inger, és mindent egyből akarunk, és ennek a hatása, valamilyen szinten az utánpótlás sportolók fejlesztésében is észlelhető, ahol többnyire nagy az azonnali eredmény kényszer.
Viszont, ha kijelőlnénk egy célt, majd azokat rész célokra bontanánk, amit párosítanánk egy igazán hasznos rendszerrel, és időt adnánk neki(k) , az egy idő után meghozná a várva várt eredményt.
Ez akár a magyar (utánpótlás) sport igazi felemelkedése is lehetne, és nem csak hullámzóan, hanem fenntarthatóan is magas szintű teljesítményt tudnának nyújtani sportolóink, felnőtt szinten (is) Sokkal nagyobb hangsúlyt kéne fektetni az egyénre szabott fejlesztésekre.
Minden egyes egyesületnél, olyan embereket kellene (még) alkalmazni az (pedagógus) edzők mellett, akik segítségével mentálisan még jobban megerősődhetnének a sportolóink, táplálkozás téren informálva lennének személyre szabottan, és a megfelelő szakember által, nagy hangsúlyt fektetnének a prevenciós (megelőző) feladatokra és foglalkozásokra is.
Azt gondolom elég abból, hogy sokan bántják a magyar sportolókat, különösképpen a labdarúgókat, mivel többnyire azt csinálja mindenki, amit megtanítottak neki.
Alakítsunk ki olyan működő rendszereket, amikkel hozzá segíthetjük a jelenlegi utánpótlás sportolóinkat ahhoz, hogy felnőttkorban (is) fenntarthatóan magas teljesítményt tudjanak nyújtani minden egyes sportágban. Legyen az fizikális fejlesztés, mentális fejlesztés, vagy éppen technikai fejlesztés.
Mi ezért hoztuk létre a Lazar Project csapatát, hogy mostantól a fiatal sportolók (és szüleik) ne szenvedjenek hiányt a karrierjükben ( vagy éppen magánéletükben ), és megkapják azokat a (külső) segítségeket, akár külön foglalkozások, vagy éppen információk által, amiket más hasonló korú sportoló, olyan helyeken, ahol az egyénre szabott fejlesztést fontosnak tarták, megkap.
Lázár Pál