Teljesen jogos, hogy minden szülő a legjobbat akarja a gyermekének.
Sport esetében jó helyen legyen, jó legyen az edző, jó legyen a közösség, élvezze amit csinál, valamint kapjon elég lehetőséget.
De mi van akkor, ha minden stimmel, csak a sok játék lehetőség nem?!
Mi van akkor, ha lecserélik a sportolót, vagy épp nem őt kezdetik? Pedig a szülő meg van róla győződve, az ő gyerekének jár a lehetőség, neki kéne játszania…
Nyilván mindenkinek jár a lehetőség, majd azzal élni is szeretne a sportoló.
Előfordulhat, hogy a sportoló többször keveset játszik egy meccsen, és ez zavaró tud lenni a szüleinek is, főleg, ha szinte minden mérkőzésen ott van apa és vagy anya, nézőként.
Nézőként! Szurkolóként! Nem pedig kritikusként.
Sajnos nem egyszer fordul elő (hallottam is, és láttam is erre példát), hogy ilyenkor a szülők nehezebben kezelik a helyzetet, mint maga a gyerek.
A sportolónak az a dolga, hogy eddzen, és ha lehetőséget kap, tudása legjavát adja. Neki is nehéz az a helyzet, mikor nem ő kezd, vagy az adott meccsen keveset játszik vagy épp nem lép pályára.
De ilyenkor nem a szülőknek kell megvívni a csatákat. Sokszor nehezebb helyzetet teremthet ezzel gyermeke számára.
A csapatsportokban (is) megvannak a szabályok, a kohézió és csapatbeli szerepek.
Egy – egy ilyen szülői megnyilvánulással, nehezíti a sportoló helyzetét (van rá példa sajnos, hogy pont eléri, hogy márpedig az ő gyerekét nem cserélik le.. de ezzel sem segítve a csapatot).
De hogyan nem kéne fellépni ilyenkor?!
Ne menj be edzésre feldúltan, kiabálni az edzővel, hogy a Te gyermeked miért nem játszik.
Ne hívd fel az edzőt kérdőre vonva a döntéseiről.
Ne alkoss a lelátón véleményt más gyermekéről, aki pont a Te gyermeked helyén lépett pályára.
Ne fenyegetőzz azzal, hogy elviszed máshova sportolni a gyermeked.
Ne ajándékozz az edzőnek semmit, annak reményében, hogy ezzel könnyebbé teszed a sportoló helyzetét.
Stb.
Minden edző más. Más a gyermeked utánpótlás edzője, mint majd a felnőtt lesz. Nem fog működni mindig ez a “taktika”, meg akkor sem, ha most látszólag ez előnyt jelent.
Ezzel a későbbiekben okozol hátrányt a gyermekednek!
Én azt vallom, hogy a sportoló maga vívja meg a csatáit, nagy ritkán lehet, hogy kell a közbelépés, de annak egy asszertív kommunikációnak kell lennie.
Pl.: nem érzi jól magát a sportoló a közösségben, vagy látszólag nem tudja vagy meri lekommunikálni a nehézségeit, akkor kell a szülői közbelépés. Bizonyos korig természetesen.
Ahogy egyre idősebb a gyermeked, annál jobban kell a saját kezébe vennie ezeket a dolgokat.
A legtöbb edző azt vallja, hogy a szülő, maradjon meg szülőnek.
Tehát ne legyen kritikus, edző, menedzser vagy egy csapat vezetője.
“Csak” szülő, aki bármilyen helyzetben támogatja a sportoló gyermekét.
Ha nagyon sok negativítás éri a sportolót, akkor pedig meg kell vizsgálni, biztos ez a legjobb egyesület számára?
Fontos tisztában lennie a szülőnek, gyermeke képességeivel. Mert ha ez nincs így, még nagyobb pressziót tesz a gyerekre, akarata ellenére is, valamint akár edzőjére is, ha a fentebb példák közül alkalmazza valamelyiket.
Az edzőnek pedig fontos, hogy higgadtan az ő jó (!) meglátásai szerint meccseljen és döntsön. Semmilyen sportolónak nem szabad hátrányos helyzetbe kerülnie, mert a másik szülő “erőszakosabb”.
Nekik érdemes dolgozni azon, hogy kezeljék ezeket a szituációkat.
Mert mindig a sportoló számít!
„A jövő példaképeit neveljük”
Elit Programunk 1. eleme: Mentális felkészítés
Barján Bianka – Sport coach