Prevenció, avagy megelőzés

Mai világunkban igen elterjedt (rossz felnőtt) szokás az, hogy csak akkor megyünk el a szakemberekhez, amikor már „baj“ van.

Sok dologra megtaníthatjuk gyermekeinket, de ha minél kevesebb sérüléstől szeretnénk megóvni őket pályafutásuk során, akkor nagy segítségükre lehetünk azzal, ha szokássá alakítjuk náluk, hogy figyeljenek oda a sérülésmegelőző külön foglalkozások fontosságára, az egyénre szabott gyakorlatok bevezetése és azok ismétlése által.

Több olyan emberről is tudok, hogy sérülés miatt, még fiatalon abba kellett hagynia a profi, élvonalbeli sportot.

Én 12 évesen térdproblémákkal küszködtem, majd 15 éves koromban volt egy fél évig tartó erős derék és hátfájásom, amit egy fél éves terápiával nehezen, de helyre tudtak hozni. Szó volt arról is, hogy lehet be kell fejeznem a pályafutásomat, de „szerencsére“ jó kezekbe kerültem.

A csapatunk létrehozta a Prevenció és Mentoring külön foglalkozást.

Adri a szakemberünk így fogalmazott:

„ A feszülő izmok melletti rostok sokszor túlműködésre kényszerülnek, az ellenpárjaik pedig az izmok fordított beidegzései miatt kikapcsolnak „

Vagyis merev izomzattal jóval sérülékenyebbekké válnak a sportolók.

Izomsérülések, rossz testtartásból fakadó gerincferdülések, testsúly központbeli eltolódások és ennek következményei alakulhatnak ki.

A Prevenciós foglalkozásunk 2 találkozóból áll.

  • Az első találkozón a szakemberünk megvizsgálja a sportolót ( köztük az izmok rugalmasságát -is- )
  • A második találkozón egy sportág specifikus programot kap (nyújtó és erősítő gyakorlatokkal) , aminek ismétlésével a „folyamatos növésben levő gyermek“ megfelelő eszközökkel lesz „felruházva“ a sérülések elkerülése (és megelőzése) érdekében.

Különböző programot kap a vizilabdázó, kosárlabdázó, labdarúgó, vagy éppen más sportágbeli sportoló is. Mindent egyénre szabva.

Lázár Pál