Nehéz helyzetekben a legjobbnak lenni egy nagyon fontos „képesség”.
A nyomás, avagy presszió minden sportban és minden sportolónál jelen van.
Vannak, akiket ez a presszió “összenyomhat”, mert nagyobb lett a stressz, és így kevésbé tudja kihozni magából a maximumot, a jó teljesítményt.
Vannak, akiket pedig ez az „érzés” spanol. Észrevehető, hogy a nagyobb téthelyzetben is sok minden összejön, és legtöbb esetben nagyszerű teljesítményt tudnak nyújtani.
Clutch- teljesítmény az, amikor a sportoló teljesítménye nehéz szituációban is javul, hiába tudja mekkora nyomás is nehezedik rá. Magabiztos és tudatosan is koncentrál a nehez eseményre és minden erőfeszítést megtesz a jó eredményért. Mindent kiadnak magukból, tudják nincs mire tartalékolni. (most vagy soha). Fokozott az izgalmi állapot, pozitívan gondolkodnak, annak ellenére hogy tudják nem lesz könnyű dolguk. Magas a motiváció, és a nehéz helyzet közben egyre fokozódik. Élvezi a nyomást, hiszen nagy feladattal bírkózhatnak meg, egyidejűleg észleli, hogy ez nehéz is. “ élvezed is meg nem is” – benne van, hogy nyersz de az is, hogy nem.
Biztosan sok sportoló átélte már ezt az élményt, majd azt a visszaigazolást, hogy ezért érdemes volt ez a kemény munka/ menet/ meccs/ verseny, hiszen övé a győzelem.
Természetesen nem feltétlen mindig kerülhet ebbe az állapotba egy sportoló, de számos mentális terület fejlesztésével, valamint a tapasztalással egyre nagyobb rutint szerezhet, majd egyre könnyebben kezelheti a rá nehezedő nyomást a jövőben.
Meg kell említenem itt a Flow – áramlatélményt, mely Csíkszentmihályi Mihály nevéhez fűződik. (Ebből írtam anno a szakdolgozatomat a Testnevelési Egyetemen 🙂 )
Vannak olyan elemek, mely mind a Flow mind a clutch élményben jelen vannak, de akad különbség is.
Míg a clutch élményben tudatos, szándékos a nagy erőfeszítés, a sikerért nagyon meg kellett küzdeni, addig a flowban egyszerűen áramlunk ezzel a pozitív élménnyel – szárnyalunk.
A fokozott izgalmi állapot, amit sokan negatívnak írhatnak le, mások feldobott izgalmi állapotot vagy energikusságot tapasztalnak, ez is segítve a teljesítmény javulást, míg flowban inkább nyugodt higgadt stresszmentes állapot van jelen.
Nincs negatív gondolat.
Flowban olyan mintha, magától tudná a testem mit kell tenni, ez hasonló lehet „clutch”-ban is, annyi különbséggel, hogy az utóbbiban szándékosan ösztönzi magát a feladatra a sportoló.
Flowban elveszítjük az időérzékünket, mintha kiesne mikor mit, hogyan csináltunk, de ez megjelenhet clutch állapotban is.
Nagyon sok átfedés van a két állapot közt, annyi, hogy flowban átengedjük magunkat egy kellemes pozitív élménybe, ahol szinte mindent hiba nélkül hajtunk végre. Szárnyalunk, tudatában vagyunk, most minden megy, nem feltétlen érzékeljük ezt nyomásnak.
Clutch állapotban pedig, hasonlóak az érzések, csak itt magasfokú a tudatosság, a nehéz feladattal való szembenézés. Itt tudatában van a sportoló azzal, hogy ez nehéz és még nagy a nyomás is, de tudatosan akarja megoldani, megnyerni a meccset, versenyt.
Flowba nem csak sportolóként eshetünk, hanem átélhetjük egy játék (videó, társas), beszélgetés, olvasás, intim pillanatok, stb. alatt is.
Clutch élményt viszont ténylegesen csak akkor, ha egy nehéz helyzetben vagyunk, nagy a kihívás, de képes javulni a teljesítmény.
Ha sportolás alatt bármelyik is előfordul annak örülünk, hiszen akkor a teljesítmény szuper és/vagy javuló.
Jómagam csak a flow-ba készítettem kutatást, néhány infó:
- Férfi/fiú sportolók többet élték már át ezt az állapotot, mint a nők.
- Nők/lányok könnyebben kizökkenek külső körülmények hatására.
- Nem minden versenyen vagy meccsen élhetjük ezt át.
- Számos területnek rendben kell lenni fejben ahhoz, hogy áramlat élménybe kerüljünk.
- Tisztában vagyunk a tudásunkkal, és ez egyenes arányban van az elvárásainkkal.
- Fontos a megfelelő kohézió.
- Fontos a bizalom a sportoló felé, ahogy a pályán töltött időnek is megfelelőnek kell lennie.
- stb.
/A témák kibontása a teljesség igénye nélkül történt. Használva szakirodalmat. Nagyon hosszasan lehetne ezekről beszélni./
Záró gondolatként még annyi, hogy:
Fontos, hogy fejben rendben legyen a sportoló, hogy a különböző területek elakadásai oldva legyenek, ezzel is közelebb kerülve a jó teljesítményhez.
Mert tudjuk, hogy aki fejben nincs rendben, lehet ő a legjobb készségekkel megáldott sportoló is, nem fog sikerülnie kihozni magából a fenntartható jó teljesítményt.
„Nem lehet több elvesztegetett magyar fiatal”
Lazar Project – Sport coaching