Egy édesanya álmai, meglátásai

I have a dream…

Ahol az edző, szülő, gyerek között konstruktív, szeretetteljes, intelligencián ès tiszteleten alapuló, átlátható, tàmogató kapcsolat, kommunikáció ès munka folyik.

Ahol az edző nem megvesztegethető, ahol nincsenek csókosok, ahol a szülő nem egy „saját meg nem valósult álmait mindenáron a gyereken át megvalósítani akaró”- sok esetben- primitív bunkó.

Ahol az edző szereti a gyerekeket, jól érzi magát a bőrèben, van pedagógiai érzèke és nem csak „focizni tud”.
Ahol az edző kompetens ès nyitott ès állandóan fejlődik, képzi magát. Aki felelőssèget vállal a tetteiért.

Ahol az edző a munkájáért tisztessèges fizetést, támogatást ès megbecsülést kap.

Ahol a szakosztályok „felülről” is egèszsègesen működnek ès a szakvezetők is átlátható, felelőssègteljes, tisztessèges munkàt vègeznek.

Ahol nem tesszük tönkre a kisgyerekeket azzal, hogy vègig a kispadon ülnek.

NE legyen ennyire eredményközpontú, elváràsokkal teli a kisgyerekek bajnoksàgai.

Gerendás György szavaival élve :” Nem fontos, hogy ki nyer a hétvégén Szentesen. Ne sztárokat, hanem sok jó játékost képezzünk.”

Ahol skandinàv minta alapján, minden gyerek egyforma időt töltsön a pàlyàn, majd 15-16 éves korban történjen meg a kiválasztás.

( Sziasztok, ezek a gondolatok most valamiért kikívánkoztak belőlem )

„Aláírás” .. Egy Édesanya, akinek 15 éves vizilabdázó a gyermeke.