I have a dream…
Ahol az edző, szülő, gyerek között konstruktív, szeretetteljes, intelligencián ès tiszteleten alapuló, átlátható, tàmogató kapcsolat, kommunikáció ès munka folyik.
Ahol az edző nem megvesztegethető, ahol nincsenek csókosok, ahol a szülő nem egy „saját meg nem valósult álmait mindenáron a gyereken át megvalósítani akaró”- sok esetben- primitív bunkó.
Ahol az edző szereti a gyerekeket, jól érzi magát a bőrèben, van pedagógiai érzèke és nem csak „focizni tud”.
Ahol az edző kompetens ès nyitott ès állandóan fejlődik, képzi magát. Aki felelőssèget vállal a tetteiért.
Ahol az edző a munkájáért tisztessèges fizetést, támogatást ès megbecsülést kap.
Ahol a szakosztályok „felülről” is egèszsègesen működnek ès a szakvezetők is átlátható, felelőssègteljes, tisztessèges munkàt vègeznek.
Ahol nem tesszük tönkre a kisgyerekeket azzal, hogy vègig a kispadon ülnek.
NE legyen ennyire eredményközpontú, elváràsokkal teli a kisgyerekek bajnoksàgai.
Gerendás György szavaival élve :” Nem fontos, hogy ki nyer a hétvégén Szentesen. Ne sztárokat, hanem sok jó játékost képezzünk.”
Ahol skandinàv minta alapján, minden gyerek egyforma időt töltsön a pàlyàn, majd 15-16 éves korban történjen meg a kiválasztás.
( Sziasztok, ezek a gondolatok most valamiért kikívánkoztak belőlem )
„Aláírás” .. Egy Édesanya, akinek 15 éves vizilabdázó a gyermeke.