Félek, ha hibázom…
Nem ronthatom el…
Nem merem elvállalni…
Nem akarok csalódást okozni….
Dühös leszek, ha valami nem úgy sikerül… Nem hiszem, hogy nekem sikerülhet… Elfáradok fejben…
Több ösztönzésre van szükségem… Nincs időm a hobbimra…
Mindig valami megakadályoz… Csapatváltás…
Új edző…
Új iskola…új közösség…beilleszkedés…
Az „elmúlt” karantén időszakban, sok sportolóval dolgoztam. Hiába „csak” online lehetőség, büszke vagyok rájuk, mert mindannyian olyan fejlesztő folyamatokon estek túl, amit biztos vagyok, hogy kamatoztatni tudnak majd a jövőben is, és ezzel megszerezték azt a bizonyos „lépés előnyt”.
De ne szaladjunk ennyire előre.
Összegyűjtöttem, (a teljesség igénye nélkül) azokat a témákat, amik a legtöbbször, szinte mindenkinél előfordultak, és azokat a mondatokat is (fentebb olvasható), amiket igen sokszor hallottam az ülések alatt.
Minden mindennel összefügg, nincs ez másként a sportban sem, nincs ez másként ennél a fejlesztő folyamatnál.
A leggyakrabban felmerülő témák a sportolóimnál:
Önbizalomnövelés – Meccs előtti izgalom kezelése – Hibakezelés – Jövőkép és célok rendezése
Sokszor előfordul még:
o Fáradtság kezelése
o Külső zavaró tényezők kizárása
o Feljebb lépés/szint ugrás
o Akarat növelés
o Motiváció
o Kommunikáció fejlesztése (verbális, non-verbális)
o Csapattársakkal való kapcsolat – konfliktuskezelés
o Koncentráció fejlesztése
o Iskola és a sport
o Támogató közeg
Ha nincs önbizalma a gyermeknek, akkor nehezen dolgozik a céljaival, bizonyos célkitűzések pedig, egyre nagyobb pressziót eredményezhetnek. Ha nagy a presszió, akkor kell a még több ösztönzés, ha nincs ösztönzés és visszacsatolás, akkor elveszik a külső motiváció, így hanyatlik a belső motiváció is, oda az akaraterő. Ha kopik az akaraterő, nem tud dolgozni igazán a céljaival sem a jövőképével.
Ha fél a gyerek, hogy csalódást okoz, akkor előfordul, hogy fél a hibázástól is, és egyre nehezebben teszi túl magát rajta. Elfárad fejben, ha ez meg történik, és akkor hamarabb elfárad fizikálisan is, valamint megeshet, hogy dühös lesz, mert nem tud úgy teljesíteni, nem tud megfelelni az elvárásoknak, elkezd kételkedni magában, a saját önbizalmában, teljesítményében. Ilyenkor szokott jönni, a felelősség hárítása, inkább semmit nem vállal fel egy tét szituációban, mint, hogy valamit rosszul csináljon, hibázzon. Elkezd másra koncentrálni, romlik a teljesítménye, bátortalan lesz. „Letutizza.”
Ez egy ördögi kör, mert tényleg „globálisan” kell ezt látni, és értelmezni. Magának a sportolónak is fel kell tudni ismernie azt, hogy nem elég egy elakadást kezelni, nem elég egy témát kipipálnia a listájáról.
Az ülések alatt arra törekedtem, hogy a sportoló is lássa, mi mivel áll összefüggésben, mit kell tenni, azért, hogy valami jobb legyen, és ezzel egy időben, mit érdemes elengedni, vagy máshogy állni hozzá. Mire érdemes irányítani a fókuszt, és mik azok, amikről le kell venni azt. Mint az elemlámpa, amikor világítunk vele, mi döntjük el, „mit” szeretnénk látni, és azt is, hogy „mit hagyunk” a sötétben. Mi döntjük el, meddig növeljük a lámpánk fénysugarát, így látjuk egy – egy fontos téma körül, mi minden van még, amire figyelmet kell szentelni.
Már az első ülések alatt, a témalista megírásával, közelebb kerül a sportoló, a „globális átlátáshoz”. A témákat pedig szépen, ülésről ülésre kibontjuk és oldjuk, ezzel előkészítjük a szint lépést, és a fejlődéshez vezető utat.
Mint sport coach, mindent megteszek a sportolóim előrelépéséért, akár egy edző a sportjában, én itt az ülések alatt hozom ki belőlük a maximumot.
Általában 5-10 ülés után, megtaláljuk azt a bizonyos utat.
Szuper sportolók gyűltek össze: labdarúgók, kézilabdázók, vizilabdázók, úszók, evezősök.
Ez most a karantén ideje alatt, kb. 2000 percnyi tiszta figyelmet, 32 online ülést, köztük stresszkezelő gyakorlatok elsajátítását, célok felállítását, és megoldási tervek kidolgozását tartalmazta.